Az Amalfi-part Nápolytól délre, a Sorrento-i félsziget déli részén terül el, Positanotól Vietri-ig (ez utóbbit Salerno elővárosának is szokás nevezni). A partvidék híres vadregényes tájairól, citromültetvényeiről, vékony lépcsős sikátorairól és álomszerűen szép türkiz tengeréről. Tovább
Az ír fapados légitársaság közzétette elmúlt üzleti évének eredményeit. A jelentésből kiderül, hogy Európa legnagyobb fapados légitársasága újra hatalmas, 305,3 millió eurós profitot tudott elérni, ami átszámolva közel 85 milliárd forintnak felel meg. A profit mellett az utasok száma is emelkedett, a légitársaság 66,5 millió utast szállított a március végével záruló pénzügyi évben. Tovább
Az elmúlt hetekben a Wizz Air és a Ryanair is változtatott poggyászkezelési szabályain. Változtak a súlyhatárok és változtak az árak is. Egyre inkább érdemes utánanézni a részleteknek, ugyanis a teljes repülőjegy áron belül egyre nagyobb súlya van a feladott poggyász díjának. Tovább
Közeledik a nyári menetrendi időszak, ami a repülésben a március végétől október végéig terjedő időszakot jelöli. Erre az időszakra jellemző, hogy a légitársaságok a nagyobb utazási kedvre való tekintettel bővítik útvonalaik számát, illetve sűrítik járataikat a már meglévőkön. Tovább
A gazdasági válság ellenére az elmúlt évben is tovább növekedett a fapados légitársaságok által elszállított utasok száma. Igaz, a korábbi évekre jellemző bővülési ütemet már egyik piaci szereplő sem tudta tartani, de a hagyományos légitársaságok még ezekkel a számokkal is elégedettek lennének. Tovább
Sajtótájékoztatót tartott a Wizz Air, amelyen Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az izlandi vulkánkitörés miatt kialakult helyzet mellett beszámolt a fapados cég új budapesti repülőgépéről és új budapesti járatairól is. Az újabb gép érkezésével új célpontok elérése és járatsűrítések egyaránt lehetővé válnak. Tovább
Örök dilemma, hogy mennyi idővel az utazás előtt érdemes megvenni a repülőjegyet ahhoz, hogy fapados repülésünk a lehető legolcsóbb legyen. London példáján keresztül bemutatjuk, hogy a különböző fapados légitársaságoknál hogyan alakulnak a repülőjegyek árai hónapról hónapra, majd ez alapján levonjuk a következtetést a vásárlás időzítését illetően. Tovább
A Wizz Air az utóbbi időben két új olaszországi úti célt is bejelentett, így már összesen hat olasz város érhető el közvetlen fapados járattal Budapestről. Ártesztünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy áprilisban melyik városba, mennyibe kerül a legolcsóbb fapados repülőjegy. Meglepő eredmények is születtek! Tovább
Bár most még nem szívesen mozdulunk ki a meleg lakásból a hideg télbe, a tavaszt tervezgetni már most is lehet. A fapados légitársaságok tavaszi áraiból kerestük meg a legolcsóbb időszakokat, kifejezetten a legkeresettebb célpontok figyelembevételével. Tovább